Talán le kellene szoknom a cigiről, biztos a túl sok nikotin miatt szúr a mellkasom. Vagy a félelem lenne? A picsába, csak érjek haza mielőbb, kurva konferencia!
Munka, emberek, arcok.
Kötelesség.
Széles mosoly, tettetett érdeklődés, mert kell, muszáj.
Női testek, csábos idomok, kit érdekel? Mióta a volt nejem megcsalt fűvel fával, pedig háromszor elment mire beraktam neki, és pszichiátriára kerültem, azóta engem semmiképp. Sajnos…
Fejgörcs. Öcskös….hiányzol! Megőrülök, alig várom, hogy leszálljon a repülőgép, kettesével veszem a lépcsőfokokat, annyira akarom már látni, pedig, csak két napot voltam távol, mégis, ezer évnek tűnik. A vágy az ágyékomba áramlik, lüktetek. A múlt éjszakán részegre degradáltam az agyam, az asztal alá ittam a vezetőség minden tagját, csak azért, hogy szűnjön a mardosó vágy. Még úgyis éreztem, félájultan kiütve. Akkor is, csak őt akartam, Luist. Újra és megint csak. Mindig. Olyan, akár egy rossz szokás, narkotikum, LSD. Ha rászoksz nincs menekvés, a lénye beleivódik a sejtjeidbe, minden kicsi porcikádba. Megbolondultam, az élet kicseszett velem. A nagy nőfaló, remeg már a gondolattól is, belezúgott egy fiúba. Hát nem vicces? Nem az a picsába is, hogy lenne, inkább őrület! - Kussba legyél! - Intem az agyamat normál hullámhosszra, de az csak tovább játssza a kis műsorát. - Úgyis megcsalt, kár rohannod, fehérmájú. - Elég legyen! – öklözök az agyamba képzeletben, de ekkor már a taxis hátra fordul, és furcsán pillant rám. Szóval hangosan gondolkodtam. A fazon sebességre kapcsol, ésszerű. Mielőbb megszabadul tőlem, annál jobb, számara, csak újabb őrült vagyok a város forgatagában. Fejcsóválva bámul utánam, amikor a sporttáskával a vállamon feltépem az ajtót és valósággal berobbanok a lakásba. A francba, túl nagy a csend. Az átkozott hatodik érzékem, persze fújja a riadót, a fenének jöttem haza egy nappal a vártnál korábban, majd most lesz nekem meglepi! Ordítok, a nevét kiabálom. Nem válaszol, de itt kell valahol lennie, hiszen a bejárati ajtó nyitva volt. Feltépek az emeletre, érzem a hálóban lesz, és nem csalódok, de a szívem kihagy egy ütemet, amikor meglátom az én hosszú combú szépségemet. Összekuporodva, meztelenül fekszik az ágyon, hófehér bőrén vörös csíkok és karmolásnyomok, főleg a hátán és a hasán. A köldöke alatt és a jobb combján rászáradt fehér folt, ondó, sok. A csuklói fekete szíjjal összekötözve, aranyló haja csapzottan keretezi a csábos arcot, ám a tekintete most nem igéz, a semmibe réved. Érzem, ahogy a harag elönt, főleg, amikor a szájára vándorol a mohón fürkésző szemem, amit úgy imádok csókolni, duzzadt és sebesre harapdált. De nem tőlem! Valaki használta azt, ami az enyém! Elkezdem verni az ajtófélfát, beleöklözök a falba is, verem vadul, amíg csak kiserken a vérem, tombolok, az őrület örvénye készül elragadni. Vaktában cselekszem, a tudatalattim irányít, ki kellene dobnom Luist, de inkább mit teszek? Húzom magam után a fürdőbe, ő meg bukdácsol utánam. Megérdemelné, hogy a jéghideg víz alá tegyem, de az nem vinné le róla a mocskot, amivel beszennyezett mindent. Rá öntöm az összes tusfürdőt, ő meg hagyja. Már csuromvíz vagyok, a ruhák ázottan tapadnak a testemre, még jó, hogy a cipőt azt lerúgtam magamról. A haját is megmosom, akár egy gyereknek, sikálom mindenhol, és ő végre felszisszen. Elgyötört arccal nyög fel, amikor az egyik vörös hurkát túl erősen dörzsölöm a hátán, kezd magához térni. Végre felemeli a fejét, rám néz, egyenesen a szemembe. - Brent, én nem akartam, én csak…- elérkezettnek látom az időt egy csattanós pofonra, amiből három is lesz. - Riherongy vagy, egy büdös cafka! Élvezted a fájdalmat is, igaz? - A válasz ott van a szemében, hát persze, hogy igen, én meg amekkora marha vagyok nem használtam a szadó cuccokat, meg a játékszereket, amiket rendeltem, inkább hagytam porosodni a polcon. Hát ezért kíméltem, ezért öleltem? A büdös kölyök! A falhoz préselem - a csempe hűvösének, és nekiesek, hogy a szétharapott száját én is birtokba vegyem, felnyög, de nem a fájdalomtól. A tekintetébe beleköltözik a vágy, amitől még szebb lesz, a fenébe is, nem bírom levenni róla a szemem, megbabonázva csókolom tovább és fogdosom mindenhol. Muszáj éreznem, kezei önkéntelenül is a nyakam köré fonódnak. Kiszívom a lelket is belőle, Istenem hogy mennyire imádom ezt az ízt! Vele egy csók elektromos sokk, trauma. Mennyei, mégis lesüllyedek a pokolba miatta. Naná, hogy a farkát szorítom, ami az őrületbe kerget, neki van a legszebb farka a világon, ahogy mindene az. Letépem magamról a ruhákat, nehezen jönnek le az átkozott göncök, aztán Luist lenyomom, térdre kényszerítem. - Szopj, te dög! - utasítom, nem mintha szükség lenne rá. Az egész fejét beletemeti az ágyékomba. Odadörzsöli az arcát, mintha életmentő lenne, aztán nyalogatni kezd, az ágaskodó rudam ezerrel lüktet. Belemarkolok a vizes tincseibe, hadd fájjon a bestiának. Könnybe lábadnak szemei, amikor könyörgően felemeli a fejét, már kristálypatakokat látok az angyali arcon, de nem engedek a szorításon, büntetem. Megadóan hajtja le a fejét, a farkamon a bőrt húzogatja, és az árkomat kényezteti a nyelvével. Kis rafinált tudja, hogy az a gyenge pontom, de most ez sem segít rajta, nem engedek. Nincs kegyelem, még jobban húzom a fényes fürtöket, éppen olyan erővel, ahogy lököm magam a forróságba, a mellkasomból feltörő vad hangok betöltik a teret, visszhangvirágot küldenek a csempe hideg felületére. Felnyögök, rászorít a herémre, az utolsó üvöltés elemi erővel szakad ki belőlem, amikor a végső cseppeket is kiszívja az éhes vad. Aztán vállon ragadom és felhúzva őt, bedugom a nyelvem a szájába, saját ízemet is érzem, mert perverzül, ilyenkor szeretem a legjobban csókolni. Nyomja nekem magát, már nem figyel a teste fájdalmára, kielégülést akar ő is. Megadjam neki? Nem is tudom akarom-e. Talán, ha könyörög érte. Remeg minden porcikája, érzem a teste éhségét, tudom, mi kellene neki, de most nem tudom megdugni, hogy álljon a zászlórúd, kell egy-két óra még legalább. Szopjam le én is? Nem, az túl egyszerű lenne. A szennyezett lelkem már is kombinál. Vagy az őrült agyam? Luis háta nagyon csúnya, a hurkákat feláztatta a víz, húzom vissza a hálóba a remegő testet, vizesen döntöm az ágyra. - Várj, egy perc és visszajövök. Luis simogatja magát, amikor a dobozzal a kezemben, megállok az ágy mellett. Pupillái kitágulnak, pontosan tudja, hogy mit hoztam. - Brent, én nem akarom! - a hangja remegése viszont mást mond. Akarja, nagyon is. Egyre jobban vörösödik, amikor sorban dobálom az ágyra a dildókat meg a péniszgyűrűt és a láncos, anál játékszert. Megáll a keze a farkán, amikor a prosztata izgatóval közelítek felé. Felnyomom a lábait amennyire, csak tudom, és a lukhoz igazítom a selyemfényű műanyagot. A végéről csorog a síkosító. - Tudod, előbb jól elverném a segged, de ma alaposan kiporolták már, úgyhogy az előjáték elmarad. Luis a mutató ujját a szájába dugja, amikor benyomulok a műpénisszel. Előbb, csak kicsit dugom be, alig egy-két centit, táncoltatom a záró gyűrű felett a kis játékot, Luis, pedig nyöszörög, már régen többet akar. A másik kezemmel a dobozba nyúlok, és a fogammal tépem fel a kis zacskót. Édes, kék virágokat rejt az átlátszó műanyag. Benyálazom, egyiket a másik után, aztán hallgatom a halk berregést, amikor Luis mellbimbóira tapadva zizegnek. Beljebb nyomom a műpéniszt, keresem a pontot, a kialakítása miatt könnyen megtalálom, amit kutatok. Mi kellene még? Egy másik dildót szabadítok meg a csomagolástól, hogy a számba véve érezzem a latex ízét. Szopom, miközben szemeimet Luisra tapasztom, a műdákót alig mozdítom a fenekében. Élvez mindent a fiú: a mellére csippentet kis izgatókat, a seggében a műfaszt, és engem. Aztán a nyálas fekete dildót átnyújtom Luisnak, és ő tudja mit akarok, a szájába veszi és lehunyt pillákkal szopogatja, én meg már minden figyelmemet annak a prosztatának szentelem. Luis lábait a nyakamba rakom, így tényleg megvan az a szög, ami szükséges. Gyorsan dugom, majd néha megállva, szinte, csak dörzsölöm a diónyi dudort, aztán megint vadul mozgok. A műfaszt már rég kilökte a szájából, ujjai szorosan ölelik körbe a farkát, közeledik a csúcshoz, már dobálja magát az összeadódott élvezettől. Aztán megfeszül az izmos, karcsú test, és Luist elönti a kéj. Óriási orgazmust él át, az ondója magasan spriccel, saját arcáról is folyik le. Kurvára jó érzés látni, és a tudat, hogy én vittem ilyen magaslatra, gyógyír a háborgó lelkemnek. Könnycseppek ragyognak a szeme sarkában, félájultan hever, lebeg a mámoros kielégülés mezsgyéjén. Lassan söpröm félre a játékszereket, a mellbimbó-virágokat Luis már az orgazmusa előtt letépte magáról. Megnyálazom az egyiket, magamra csíptetem. Nem is rossz érzés, csak az én szőrös, széles mellkasomon, tök hülyén néz ki. A fenébe vele, vissza is hajítom a dobozba. Luis mellé fekszem, ő pedig nyöszörögve bújik mellém. A vállgödrömbe temeti a mézszínű fürtjeit, és csendesen fekszünk, miközben a belsőm még mindig nyugtalan. Nem bírom túl sokáig, ezért kibököm a kérdést, ami belülről feszít. - A testvéred volt az? - Nem, nem ő. Különben is, nem mindegy? - Te, ne szórakozz velem! - ragadom meg erősebben a karját, mint szeretném. - Mondd meg, ki az! - A fiad! Hazajött és itt talált és… - már nem hallom a többit, már semmit, a rosszullét kerülget, tompa tégladarabok csapodnak a koponyám belső felének.